Dr. Horváth István
Szakmám a munkajog, melyet több műfajban űzök. A jogalkotás előkészítőjeként vezetem az SZMM Jogi Főosztályát, oktatóként az ELTE Állam és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi docenseként tanítok, szerzőként számos cikket és könyvet írtam 23 éve tartó pályámon, kutatóként a közszolgálatból védtem meg a PhD dolgozatom, szerkesztőként jegyzem a Humán Szaldó c. folyóiratot. A történelem mellett másik hobbym a zene, magam is űzöm ezt a műfajt - a Tax & Roll zenekar dobosaként. A dalokkal segíteni is szeretnénk, a Kecskeméti SOS Gyermekfalu hivatalos támogatói vagyunk. Szűkebb családom a feleségem és édesanyám, de nagyon várom a legifjabb munkavállalót.
ELŐSZÓ
Egy megszűnt közösség margójára
Megtörtént-e már Önökkel, hogy hosszabb ideig dolgoztak egy munkahelyen, azután elmentek. Mert menni kellett, vagy éppen jobbat találtak?! Megtört-e ez úgy, hogy Önök voltak felelősek azért a közösségért, melybe hetente ötször bejártak, de „fejben” hét napon át benne éltek? Nem régen éltem át mindezt.
ügyvéd, c. egyetemi docens PhD, ELTE ÁJTK
Csurran-cseppen
A jutalék munkajogi kérdéseiről
Korábbi számainkban már elemeztük a prémium és a jutalom jogi sajátosságait, e körbe tartozik a jutalék is. A teljesítmény honorálásának ez a jogcíme sem található meg a Munka Törvénykönyvében, így tételes szabályozás hiányában ezúttal is jelentős részben az ítéletekre támaszkodunk.

Dr. Horváth István
